Czeller Gábor Czeller Gábor

november 3, 2020

Czeller Gábor

Boldogok vagyunk, hogy vásárlóink között tudhatjuk Czeller Gábor biogazdát, a mechanikai gyomírtás hívét, aki mára több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik és 2017-ben az Év Biogazdája díj nyertese lett.

2018-ban vásárolt egy Treffler TS 620 M3-as gyomfésűt, ami elmondásai alapján „szerelem volt első látásra, nincs még egy ilyen gyomfésű”. Ezt a mára két éves tapasztalat tovább erősítette. Az eszközt napraforgóra, kukoricára, búzára, borsóra, más szóval minden általuk termesztett kultúrára használják. Jó kivitelezés jó alapanyagokból, 10 évig még biztosan ezt az eszközt fogja használni. 90 hektáron használják, szántóföldi kultúrákat kétszer fésülik és 90%-ban megtisztítja a táblát.

Elmondásai alapján a gyomfésű legnagyobb előnye a finomhangolhatóság. A fogak ellenállása a traktorból állítható, 9 fokozatban 200 grammtól 5000 grammig. Nem kell félni, hogy kárt tesz a növényben, akár vakon is lehet dolgozni vele (kukoricát szögállapottól ötleveles korig, napraforgót négyleveles korig, búzát pedig még 20 cm-es magasságnál is tudnak művelni a gyomfésűvel), továbbá a gyomfésű használata jelentősen segíti a bokrosodást, rengeteg oldalhajtást eredményez.

Hogy kinek javasolná a gyomfésűt? Mindenkinek, akinek gyomirtási problémái vannak, illetve a mechanikai gyomírtásra törekszik. Kertészeti növényekhez is, szántóföldi kultúrákhoz is és nem csak biogazdaságoknak. Könnyű elhúzni, egy kisebb traktor is könnyen boldogul a feladattal, egyszerűen gyors és hatékony.

Kapcsolat